A leopárdgekkó (Eublepharis macularius) a hüllők (Reptilia) osztályába, a gyíkok (Sauria) alrendjébe és gekkófélék (Gekkonidae) családjába tartozó faj.
Nevét jellegzetes foltjairól kapta, melyek sárgás alapszínezetű bőrét tarkítják, párducmintázat szerűen.
Régóta kedvelt hobbiállat a terrarisztikában. Először az Egyesült Államokban kezdték tenyészteni, innen terjedt el később az egész világon. Közkedvelt mivoltát látványos színezetének, könnyű tartásának és tenyészthetőségének köszönheti. Mivel eredeti élőhelyén sivatagos környezetben él, terráriumi tartása során is hasonló élőhely kialakítására kell törekedni. Bőséges táplálékellátást igényel.
A leopárdgekkó a Közel-Keleten, Irán keleti részétől Pakisztánon és Afganisztánon át Északnyugat-Indiáig terjedt el. Ezen területek sziklás, kősivatagos, félsivatagos területein terjedt el.
Teljes hossza maximum 25 cm, bár egyes források 30 cm-es rekordpéldányokról is beszámolnak. Az átlagos hossz 20-25 cm körül van.
Más gekkó alcsaládokkal ellentétben, a szemhéjas gekkók (Eublepharinae) lábain tapadólemezek helyett vékony, karmos ujjak vannak, ezenkívül mozgatható szemhéjjal rendelkeznek, így képesek a pislogásra. Pislogáskor az emlősökkel ellentétben, az alsó szemhéj mozdul felfelé.
Fejük szív alakú, farkuk a tövétől kezdve vastagszik, majd a farok hegyénél újra elvékonyodik.
A frissen kikelt gekkók súlya körülbelül 3 gramm, kifejletten 45-65 grammos súlyra gyarapszanak.
Klasszikus pettyes színezetük csak felnőttkorra alakul ki, a fiatal példányok sárga-barna keresztsávosak. A sávok a kor előrehaladtával felszakadoznak, és ivarérett korukra elérik jellegzetes foltos mintázatukat. A foltok minden példányra jellemzőek, nincs két teljesen egyforma mintázatú egyed.
A természetben elsősorban a klasszikus, vad színváltozat jellemző, de a hobbiállatként való tartása során mára számtalan változatot tenyésztettek ki. Néhány elterjedt változat:
|
|
|
Első ránézésre nincs jelentős eltérés a két ivar között, de kis hozzáértéssel könnyen megállapítható az adott egyedek neme.
A hímek robusztusabb megjelenésűek, nagyobbak a nőstényeknél, fejük szélesebb.[4]
A legfontosabb eltérések a farok alatt figyelhetők meg, ahol a két comb között a hímeknél anális pórusokat találunk fordított V-alakban elhelyezkedni. A faroktövön jól kivehető a hemipénisz is. Ezek a képletek a nőstény egyedeknél hiányoznak.
Aktivitását napnyugtakor kezdi, éjszakai életmódot folytat. A sivatagos területeken, ahol természetes élőhelye található, a nappali forróság miatt sok élőlény éjjeli életmódra váltott, így csökkentvén a túlzott felmelegedést és vízvesztést. Nappal sziklák repedéseiben, kövek alatt, kövek alá ásott üregekben hűsöl.
Éjjel indul táplálékszerző portyára, amikor kisebb rovarokat, lárvákat, pókokat és egyéb ízeltlábúakat zsákmányol. Táplálékát apró fogaival aprítja, de a tevékenység nem nevezhető igazán rágásnak. Táplálékukat gyakran egészben nyelik le.
Az elfogyasztott állatok kemény külső, illetve belső vázait -mint például a bogarak kitin váza, vagy a kis gerincesek csontváza,- nem képes megemészteni, ezek székletével együtt ürülnek szervezetéből.
A leopárdgekkó vedlés után gyakran elfogyasztja levedlett bőrét, mely gazdag fehérjékben.
A leopárdgekkó párzási időszaka úgy április , május közt van . A hím és a nőstény mikor párosodtak a nőstény egy hónapon belül lerakja két lágy héjú hosszúkás tojását egy üregben vagy a homokban .
A fiatal gekkok általában sötét barna csíkozottal kelnek ki , és majd idővel a csíkozottság elhalványul , s helyükbe pöttyök és foltok jelennek meg az egyed fejlődésük során . Ugyan akkor leopárdgekkoknál úgy 6 - 12 hónapos korukban lehet meg állapítani hogy nőstény vagy hím .
Vedlés előtt élénk színei megfakulnak, fakó, fehéres színt ölt.
A vedlés első szakaszában a gekkó fején felszakad a bőr. Kövekhez dörzsölve fejét és testét, míg a bőrt nem éri el szájával. Ezután már szájával tépi le egész testéről, végtagjairól is az elhasználódott, régi bőrt, melyet a vedlés után gyakran el is fogyaszt.
Öt alfaját elsősorban földrajzi elterjedésük alapján különböztetik meg egymástól.
Egy pár számára legalább 60x30x30 centiméteres terráriumot érdemes berendezni, de általában nagyobb csapatokban szokás tartani őket. A csoportos tartás során a hímek gyakran agresszívan viselkedhetnek egymással, de ennek gyakoriságát csökkenthetjük megfelelő számú búvóhely behelyezésével, illetve kialakításával sziklákból, kövekből.
A terráriumot természetes élőhelyüknek megfelelően sztyeppi, félsivatagos körülményeknek megfelelően kell berendezni. A terrárium aljzatának homok használatos, folyamatos ivóvíz utánpótlásról gondoskodni kell. A hőmérséklet nappal 25-35°C között megfelelő, éjjel 20°C körüli hőmérséklet is elegendő. Éjszaka aktív állatok lévén nincs szükségük feltétlenül világításra, de a megfelelő hőmérséklet elérése érdekében gyakran alkalmazzák.